iso-8859-2
fesztivál, koncert, várak, var, varak, várfesztivál, várprogram, kirándulás, várjáték, hagyomámyörzés, várnap, várszínház, koncert, program, erőditmény, lovas játék, íjász, várkapitány, várbarát, vártúra, esemény
A Bakonyban, a Veszprémből Győrbe vezető országút mentén, festői környezetben, a Vár-hegy Kelet-Nyugati irányában húzódó, dachsteini mészkő- szirtjének éles gerincén áll a még romos állapotában is páratlanul szép XIII. században épült gótikus Cseszneki Vár.A várat 1263 körül építtette a Bána nemzetségből származó Jakab trencséni főispán, IV. Béla király kardhordozója. A hagyomány szerint tőle származik a báró Cseszneky család. A Csesznekyek a 14. század elején eladták a Csákoknak, tőlük váltotta magához 1326-ban Károly Róbert. 1392-ig királyi vár maradt, mikor Luxemburgi Zsigmond elcserélte a Garaiakkal a Macsói Bánságért. A Garai család jelentős mértékben bővítette a várat. A Garai család férfi ága 1482-ben halt ki. Mátyás király a cseszneki uradalmat gróf Szapolyai Istvánnak adományozta. 1527-ben Enyingi Török Bálint, I. Ferdinánd híve foglalta el a várat, s megtartotta akkor is, mikor átállt János király táborába. 1542-től ismét királyi vár, majd I. Ferdinánd Csaby István egri kapitánynak adományozta, akiről örököseire, Szelestey Sebestyénre és Wathay Lőrincre szállt. 1561-ben Wathay sikeresen veri vissza a török ostromot. 1594-ben Győr elestét követően az őrség kardcsapás nélkül föladja a várat, de már 1598-ban sikerült visszafogalni. A 16-17. század fordulóján ismét a Cseszneky családé. A későbbiekben Bocskai és Bethlen Gábor csapatai is megszállták. 1635-ben galánthai báró Esterházy Dániel vásárolta meg, ettől kezdve Csesznek Esterházy-birtok. A Rákóczi-szabadságharc során a kurucok 1705-ben foglalták el és 1709-ig a kezükben is tartották. Gróf Esterházy Ferenc 1740 körül átalakíttatta, de mivel így sem felelt meg a család kényelmi igényeinek, a 18. század végétől már csak gazdasági célokra és börtönnek használták. Az 1810. évi földrengés és a tíz évvel későbbi tűzvész betetőzte a pusztítást. 1828-ban már csak romként említik. Az épülettömb maradványait az 1970-es években konzerválták. A vár jelenleg vonzó kulturális programok, várjátékok színhelye.
mbcm.eu
Kezdőlap - Mercedes Benz Classic Magyarország
vargalaszlophotography.com
www.vargalaszlophotography.com
franchisecentrum.hu
Franchise,Franchise Centrum,franchise partner,centrum,fogalom,franchise fogalom, rendszer,franchise rendszer,logisztika,Franchise logisztika,Szerz
laptopclinic.hu
Laptop szerviz Budapest, Zugló - márkafüggetlen 1991 óta
dunaparti-rendezveny.hu
Főoldal - Dunaparti Rendezvény
sabrik.eu
Sabrik Kft | "...Minőség jó kezekből!"
peta.hu
PÉ-TA cégcsoport
ormenyes.hu
Üdvözöljük a főoldalon!
creolegyuttes.hu
Creol Együttes honlapja
makacsfoltok.com
divja-szparsa - Divja-Szparsa főoldal
pay-station.eu
Pay-Station | the innovative smartphone payment system
benyiarnyekolastechnika.hu
Bényi Árnyékolástechnika
hopajzs.hu
Thermoshield - energia-megtakarítás, különleges klímafesték :: www.thermoshield.hu Kültéri és beltéri, különleges, energiatakarékos hőszigetelő festékek és penészmentes bevonatok lakóházakra, épületekre, fa- és fémfelületekre – ThermoShield bevonatok – ww
pszichoterapeuta.com
Rosta Teod
Possible misspells at internet search for www.csesznekinyar.hu.
www.sesznekinyar.hu, www.cxsesznekinyar.hu, www.xsesznekinyar.hu, www.cssesznekinyar.hu, www.ssesznekinyar.hu, www.cdsesznekinyar.hu, www.dsesznekinyar.hu, www.cfsesznekinyar.hu, www.fsesznekinyar.hu, www.cvsesznekinyar.hu, www.vsesznekinyar.hu, www.c sesznekinyar.hu, www. sesznekinyar.hu, www.cesznekinyar.hu, www.csqesznekinyar.hu, www.cqesznekinyar.hu, www.cswesznekinyar.hu, www.cwesznekinyar.hu, www.cseesznekinyar.hu, www.ceesznekinyar.hu, www.cszesznekinyar.hu, www.czesznekinyar.hu, www.csxesznekinyar.hu, www.cxesznekinyar.hu, www.cscesznekinyar.hu, www.ccesznekinyar.hu, www.cssznekinyar.hu, www.csewsznekinyar.hu, www.cswsznekinyar.hu, www.csessznekinyar.hu, www.csssznekinyar.hu, www.csedsznekinyar.hu, www.csdsznekinyar.hu, www.csefsznekinyar.hu, www.csfsznekinyar.hu, www.csersznekinyar.hu, www.csrsznekinyar.hu, www.cse3sznekinyar.hu, www.cs3sznekinyar.hu, www.cse4sznekinyar.hu, www.cs4sznekinyar.hu, www.cseznekinyar.hu, www.csesqznekinyar.hu, www.cseqznekinyar.hu, www.cseswznekinyar.hu, www.csewznekinyar.hu, www.cseseznekinyar.hu, www.cseeznekinyar.hu, www.cseszznekinyar.hu, www.csezznekinyar.hu, www.csesxznekinyar.hu, www.csescznekinyar.hu, www.csecznekinyar.hu, www.csesnekinyar.hu, www.cseszxnekinyar.hu, www.csesxnekinyar.hu, www.cseszsnekinyar.hu, www.csessnekinyar.hu, www.cseszanekinyar.hu, www.csesanekinyar.hu, www.csesz nekinyar.hu, www.cses nekinyar.hu, www.cseszekinyar.hu, www.csesznbekinyar.hu, www.cseszbekinyar.hu, www.cseszngekinyar.hu, www.cseszgekinyar.hu, www.csesznhekinyar.hu, www.cseszhekinyar.hu, www.csesznjekinyar.hu, www.cseszjekinyar.hu, www.csesznmekinyar.hu, www.cseszmekinyar.hu, www.cseszn ekinyar.hu, www.csesz ekinyar.hu, www.csesznkinyar.hu, www.csesznewkinyar.hu, www.csesznwkinyar.hu, www.cseszneskinyar.hu, www.csesznskinyar.hu, www.csesznedkinyar.hu, www.cseszndkinyar.hu, www.csesznefkinyar.hu, www.csesznfkinyar.hu, www.csesznerkinyar.hu, www.csesznrkinyar.hu, www.cseszne3kinyar.hu, www.cseszn3kinyar.hu, www.cseszne4kinyar.hu, www.cseszn4kinyar.hu, www.cseszneinyar.hu, www.csesznekuinyar.hu, www.cseszneuinyar.hu, www.csesznekjinyar.hu, www.csesznejinyar.hu, www.csesznekminyar.hu, www.cseszneminyar.hu, www.cseszneklinyar.hu, www.csesznelinyar.hu, www.csesznekoinyar.hu, www.cseszneoinyar.hu, www.cseszneknyar.hu, www.csesznekiunyar.hu, www.csesznekunyar.hu, www.csesznekijnyar.hu, www.csesznekjnyar.hu, www.csesznekiknyar.hu, www.csesznekknyar.hu, www.csesznekilnyar.hu, www.cseszneklnyar.hu, www.csesznekionyar.hu, www.csesznekonyar.hu, www.cseszneki8nyar.hu, www.csesznek8nyar.hu, www.cseszneki9nyar.hu, www.csesznek9nyar.hu, www.cseszneki*nyar.hu, www.csesznek*nyar.hu, www.csesznekiyar.hu, www.csesznekinbyar.hu, www.csesznekibyar.hu, www.csesznekingyar.hu, www.csesznekigyar.hu, www.csesznekinhyar.hu, www.csesznekihyar.hu, www.csesznekinjyar.hu, www.csesznekijyar.hu, www.csesznekinmyar.hu, www.csesznekimyar.hu, www.csesznekin yar.hu, www.cseszneki yar.hu, www.csesznekinar.hu, www.csesznekinytar.hu, www.csesznekintar.hu, www.csesznekinygar.hu, www.csesznekingar.hu, www.csesznekinyhar.hu, www.csesznekinhar.hu, www.csesznekinyjar.hu, www.csesznekinjar.hu, www.csesznekinyuar.hu, www.csesznekinuar.hu, www.csesznekinyr.hu, www.csesznekinyaqr.hu, www.csesznekinyqr.hu, www.csesznekinyawr.hu, www.csesznekinywr.hu, www.csesznekinyazr.hu, www.csesznekinyzr.hu, www.csesznekinyaxr.hu, www.csesznekinyxr.hu, www.csesznekinyasr.hu, www.csesznekinysr.hu, www.csesznekinya.hu, www.csesznekinyare.hu, www.csesznekinyae.hu, www.csesznekinyard.hu, www.csesznekinyad.hu, www.csesznekinyarf.hu, www.csesznekinyaf.hu, www.csesznekinyarg.hu, www.csesznekinyag.hu, www.csesznekinyar4,.hu, www.csesznekinya4,.hu, www.csesznekinyart.hu, www.csesznekinyat.hu, www.csesznekinyar5.hu, www.csesznekinya5.hu, www.csesznekinyar.huy, www.csesznekinyar.hy, www.csesznekinyar.huh, www.csesznekinyar.hh, www.csesznekinyar.huj, www.csesznekinyar.hj, www.csesznekinyar.huk, www.csesznekinyar.hk, www.csesznekinyar.hui, www.csesznekinyar.hi, www.csesznekinyar.hu7, www.csesznekinyar.h7, www.csesznekinyar.hu8, www.csesznekinyar.h8,